Itt az április és most már az idő is kezd úgy kinézni, hogy lesz tavasz idén is. Ez igen jó jel, mert április már a vetés csúcsszezonja (főleg úgy, hogy márciusban semmit nem tudtam elvetni, mert kis túlzással a hótól nem tudtam kinyitni a hátsó kert ajtaját). Én hagyományosan áprilisban vetem el a mángold és a cékla, valamint a cukkíni és a tök magját, a céklát helybe, a többit pedig palántának.

Az idei év egyik projektje az óriástök lesz, kíváncsi vagyok, hogy mekkorát sikerül összehozni. Az alábbiakban összeszedtem, hogy mire érdemes itt figyelni, hátha másnak is hasonló céljai vannak.

1. Fajtaválasztás

Óriástökünk akkor lesz, ha megfelelő fajtát választunk. Ha bemegyünk egy gazdaboltba vagy egy kertészeti áruházba, kb. 6000 féle kinézetű tököt figyelhetünk meg, ahol a különbséget a forma, a szín, a hús jellege és az íz adja. Ha azonban a tudományos nevet keressük a csomagoláson, elég nagy eséllyel csak két fajtába fognak tartozni: az egyik a cucurbita pepo, a másik a cucurbita maxima.

Az elsőbe tartozik a legtöbb, ezek a kb. 1-3 kilósra megnövő fajták, pl. a sonkatök, de ide tartozik az összes cukkíni, patiszon és albatök is. Jellemzőjük (már amennyire egy ilyen rettenetesen diverz társaságról bármi általánosat lehet mondani) a kisebb méret, a karakteres íz, a jó eltarthatóság (megfelelően tárolva a beérett példányok akár tavaszig is).

A cucurbita maxima ezzel szemben nagyra nő, a termés súlya könnyedén öt kiló fölé szalad, de a 10+ kg-s példányok sem ritkák. Az ízük nem annyira karakteres, inkább semlegesebb, és nem tarthatóak el olyan jól (még egy érettebb példány sem húzza Karácsonynál tovább).

Talán mondani sem kell, hogy a jelen céljainknak a második csoportba tartozók felelnek meg, mondjuk egy altantic giant.

2. Hely

A nagy tökfélék jellemzően kúsznak, sok helyet igényelnek. Mindemellett szeretik a napot és a meleget is, ennek megfelelően nézzük ki számukra a kiskert egy elhagyatottabb, napos részét, tisztítsuk ki a gazoktól és oda ültessük. Egy tőre jó 3 m2-t számoljunk. A gazmentes állapotot addig kell fenntartani, ameddig tudjuk. Egy idő után tökünk nagy levelei úgyis minden másik növényt elnyomnak, de addig vigyázni kell rá, hogy ne férkőzzön be túl sok gaz.

3. Táplálás

A tökök egyébként sem szerény tápanyagigényükről híresek, de egy nagy töknek az étvágya is nagy, melyet már a kezdetektől biztosítani kell neki. Először is ássunk egy szép, nagy gödröt, kb. 50×50×50-eset és hordjuk tele jóféle földdel és trágyával. Habár sokan ültetik a tököt a komposztdomb tetejére, és az egy jó technika alapesetben, ez a mostani célunknak nem megfelelő, mert nem akarjuk, hogy a tök lelógjon. Kráteres formát csináljunk, majd ebbe ültessük bele a tökpalántát. A táplálást folyamatosan biztosítsuk neki, pl. zöldtágyalével, komposzt-teával, szerves folyékony trágyával. A gyökerekhez ültetés után már ne ássunk trágyát, mert a tök gyökere nem megy mélyre és megsértjük.

Ha az idő száraz, öntözni is kell. A sokat egyszerre, de ritkábban megoldás jobb a töknek mind a sokszor egy kicsi. A locsolásnál itt is igaz, hogy a tövet locsoljuk, a levelekre pedig inkább ne menjen. A virágzás elindulásától a termés növekedési fázisának végéig még több nedvességet fog igényelni, egyrészről a termés megkötése érdekében, másrészről a kívánt méretűvé növeléshez. Ha azonban a termés elérte a várható maximumát és már szemmel láthatólag a termés beéréleléséé a főszerep (a méret már nem változik, a héj színe viszont kezd markánsabb színeket felvenni és megkeményedni), ne erőltessük tovább az öntözést, csak annyit adjunk, hogy a növénynek ne legyen hiánya. 

4. Terelgessük, szabályozzuk

Ha tökünk "elindul", ne legyünk restek szépen kígyóvonalba terelni, körbe-körbe a gyökere körül egyre nagyobb körökben. Ne engedjük, hogy felkússzon fákra, bokrokra, kerítésre, mert nagy termést akarunk, ami persze nehéz, és így maradjon csak a föld közelében.

Szabályozzuk is őkelmét: ha már három termés megkötött, többet ne engedjünk: a virágokat szedjük le, mielőtt kinyílnának. Hasonlóan járjunk el innentől az oldalhajtásokkal is. Tegyük egyértelművé számára, hogy a már meglévő termésekre kell koncentrálni. Ha vége a nyárnak és közeleg az ősz, szedjük le a leveleket, melyek takarják a termést, hogy a nap segítse az érést. Korábban, amíg nagyon tűz a nap, a levelek fontosak, mert megvédik a termést a napégéstől.

A termést úgy vágjuk le, hogy egy kb. 5 cm-es csonk maradjon a termésen. Sose emeljük a tököt magát, inkább tegyünk alá egy "hordágyat", zsákot. Figyeljünk a saját hátunkra, derekunkra is. Ne lehajonjunk és úgy emeljük, hanem guggoljunk le, fogjuk át és egyenes derékkal álljunk fel vele. Ha tudjuk, hogy már nem olyan jó a derekunk, mint régen, kérjünk segstséget. Nem szégyen, ellenben ha szétmegy tőle a derekunk, akkor ősszel az ágyat nyomjuk majd, ahelyett, hogy a kiskertet készítenénk fel a télre.

5. Védjük a termést

Ha a termés elkezdett növekedni, itt az idő, hogy elkezdjük a védekezést az időjárás és a kártevők ellen. Egyrészről emeljük fel a termést a földről, tegyünk alá először egy lécet, majd inkább egy ládát vagy sámlit, végül ha annyira profik voltunk, akkor akár egy raklapot. A lényeg, hogy a termés ne érjen le a talajra, ahol elkezdhet rohadni, majd később az is, hogy úgy tudjuk szállítani a tököt, hogy azt közvetlenül ne kelljen emelni.

A jelen projekt szempontjából a töknek három fő kártevője van, a csiga, a hangya és a madarak. Az előbbi kettő belerág a termésbe, míg az utóbbi elsősorban akkor támad, ha száraz idő van, ilyenkor ugyanis a lédús hús vonzó számukra. A hangyák és a csigák ellen általában már elég védekezés az előbb említett felemelés a talajról, a madarak ellen pedig rasel hálóval tudunk védekezni. 

+1 tipp: Ültetéskor rögtön szúrjunk egy jól látható botot a tő mellé

Ültetéskor még egyértelmű, hogy honnan indult a tökünk világhódító útjára, de ez egy hónap múlva már okozhat fejtörést. Ha azonban egy karót teszünk mellé, akkor mindig tudjuk, hol van maga a gyökér, hogy a locsolást mindig megfelelő helyen végezzük.

A bejegyzés trackback címe:

http://elefantakiskertben.blog.hu/api/trackback/id/tr675214865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.