Így az ősz utolsó harmadához közeledve, amikor egyre hidegebbek és szürkébbek a nappalok, nagyon sok kerti munka halmozódik fel. Ilyenkor lehet gyümölcsfákat és virághagymákat ültetni, ilyenkor kell újra felállítani a fóliasátrat hátul, hogy az első fagyoktól megvédjük a mángoldokat és a salátákat, rendbehozni a füvet és előkészíteni a virágágyakat jövőre.

 

És ilyenkor esik - legalábbis nekem - a legjobban egy jóféle sütőtőkleves, ami melegével átjárja a testet és a lelket, színével pedig visszalopja a nyár ragyogását a konyhába.

A sütőtök persze nem igazán kiskertbe való növény, vagy legalábbis csak a legszélén kaphat helyet, mert finoman szólva nem helytakarékos növény. Ő is kabakos, mint a korábban már bemutatott cukkíni, de ő nem guggon ülő, hanem futó növény, mindenre rámászik és mindent beborít. Rajong a napsütéses, jó talajú, jól öntözött termőhelyért. A kisebbek a cucurbita pepo, a nagyobbak a cucurbita maxima család tagjai, ami meghatározza felhasználhatóságukat is. A cucurbita pepo fajták kisebbek, jobban elállnak és ízletesebbek, jellegzetes képviselőjük a sonkatök. A cucurbita maxima fajták pedig nagyobbak, inkább csak Karácsonyig húzzák és kevésbé édesek. Ez utóbbiak ugyanakkor általában formásabbak és dekoratívabbak. Jellegzetes cucurbita maxima egyed pl. a Halloween tök.

Ültetésénél, gondozásánál a cukkíninál leírtak az "irányadóak" azzal, hogy ellentétben a cukkínival, ahol folyamatosan szedjük a termést, a sütőtöknél megvárjuk, míg jó nagyra nő. Ezért annak érdekében, hogy ne terheljük túl a tövet és rendesen fejlődjenek a termések, három érő példányt hagyjunk csak meg minden egyes tövön. Amikor jönnek az esős, nyirkos időszakok, egy lécet tegyünk a tök alá és emeljük el vele a tököt a földtől, hogy ne kezdjen el rohadni. 

Ha azt akarjuk, hogy a tök leszedés után sokáig elálljon, legalább 5 centis csonkot hagyjunk a szárából, amikor levágjuk, és hideg de nem fagyos, jól szellőző helyen tároljuk, lehetőleg száraz szalma között.

Én az idén három féle sütőtököt termesztettem, de csak kettőből lett valami, a Hüvelyk Matyiból (Jack Be Little) és az Atlanti Óriásból (Atlantic Giant).

Hüvelyk matyi - a csomagolásán leírtakkal ellentétben - csak a terméseit tekintve volt pici, maga a növény mindent elborított (konkrétan rámászott a kertkapura, minek következtében alig tudtam bemenni a kertbe), pedig a csomagolása szerint akár balkonládában is nevelhető lenne. A termése akkora, mint egy alma, de ebből sokat hoz, és itt nem muszáj tartani magunkat a 3 db/tő elvhez. A termése leginkább arra való, hogy egyben betegyük a forró sütőbe és megsüssük, majd ha kész, megskalpoljuk és a finom sült tököt kikanalazzuk a héjából. Ha úgy szeretjük, a skalpolás után pirított dióval megbolondíthatjuk.

Az Atlanti Óriás pedig remek levesalapanyag. Ha igazán jól érzi magát, irgalmatlan méretűre tud nőni, de ez sem a szállítását, sem a tárolását nem segíti. Nálam az idén 4 kilós lett, és ha ennél nagyobb lenne, már nehéz lenne felhasználni.

Sütőtőkleves (4 személy részére)

Hozzávalók: kb 1 kiló sütőtők, két szál zöldhagyma (vagy egy salotta hagyma), 1 gerezd fokhagyma, 2 közepes krumpli, 4 szál sárgarépa, 5 dkg vaj, 2 evőkanál étolaj, só, bors (lehetőleg frissen őrölve), zsálya, víz vagy zöldség/csirke alaplé, ha csak felnőttek eszik, akkor 1 dl fehérbor, reszelt sajt a tálaláshoz.

A tököt és a krumplit maghámozzuk és felkockázzuk, a hagymát felkarikázzuk. Az olajat felhevítjük, majd kis lángon beletesszük a vajat és lassan megolvasztjuk. Ha ez megvan, a hagymát és a zsályát óvatosan megfonnyasztjuk, majd rádobjuk a tököt és átforgatjuk. Ha akarunk tenni bele fehérbort, akkor itt az ideje. Utána beletesszük a krumplit, a sárgarépát és felengedjük az alaplével vagy a vízzel annyira, hogy ellepje. Beletesszük a sót és a borsot. Megfőzzük, majd ha kész, botmixerrel egészen krémesre kidolgozzuk (vigyázat, fröcsög és forró), majd beállítjuk a sűrűségét úgy, hogy ha túl sűrűnek találnánk, kicsit higíthatunk rajta. Akkor jó, ha kb. annyira sűrű, mint egy híg főzelék.

Tálaláskor egy mély leveses ibrik aljába reszelt sajtot teszünk, rámerjük a levest, majd rászórunk még egy kis sajtot. Melegen fogasztjuk. Ha szeretjük, ehetünk mellé pirítóst is.

A bejegyzés trackback címe:

https://elefantakiskertben.blog.hu/api/trackback/id/tr112407819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pindi 2010.10.31. 22:34:18

Gratulálok, gyönyörű tökök!

A leves receptért köszönet, ki fogom próbálni, bár szvsz feleslegesen túl van komplikálva, de attól még lehet jó... De segítsen, kedves Kiskertes (vagy szólítsam elefántnak?), mi az a csirke apalé? Kakaslé???

:DDD

Kiskertes · http://elefantakiskertben.blog.hu 2010.11.01. 08:10:30

@pindi: Hümmm, na ja, nem ártana egy lektor. No mindegy, javítom, mielőtt valaki 18-as karikát követel a bejegyzés elejére. :-)
süti beállítások módosítása