Az elmúlt egy évben igyekeztem némi szerkezetet csempészni a blogba és elindítottam az 5+1 rovatot, amit úgy vettem észre, hogy sokan szívesen olvastak. Ezen felbuzdulva sokat gondolkodtam azon, hogy hogyan lehetne olvasottabbá tenni a blogot és arra jutottam, hogy egyrészről az egyszeri angol közmondást követve (ha nem romlott el, ne próbáld megjavítani) az új évben is minden hónapban szeretnék egy 5+1 tipp bejegyzést készíteni a blogba, másrészről egy új állandó és egy új szezonális rovatot szeretnék indítani. Ezek mellett pedig továbbra is jelentkeznék a kertben termő zöldségek bemutatásával, ahogy eddig is.

Az új állandó rovat a "20-40-60" lesz, amiben minden hónapban szeretnék három ötletet adni arra, hogy mit csináljunk a kiskertben, ha van 20, 40, esetleg 60 szabad percünk. Nem túl gyakran, de azért előfordult velem, hogy kint voltam a kiskertben és vagy ezért (pl. mert vártam egy szállítóra), vagy azért (pl. mert amit eredetileg terveztem, azt nem tudtam csinálni), de ott álltam, és azon gondolkoztam, hogy "te jó ég, mit kezdjek ezzel a temérdek idővel, vétek lenne veszni hagyni".

A szezonális rovat pedig kifejezetten az őszi-téli hónapokra lesz időzítve "Elmélet a Kiskertben" címmel. Így télen és a késő őszi hónapokban azon szoktam kapni magamat, hogy mivel kevesebbet vagy kint, gyakrabban nyúlok a kertészkedős újságok és könyvek után és próbálok utána nézni azoknak a kérdéseknek, amikre annyira szerettem volna tudni a tavaszi-nyári rohanásban a választ, de akkor nem igazán volt időm utánanézni. No, majd talán most.

Szerepel a tervek között a blog számára egy Facebook profil létrehozása is, mivel sok olyan dolog történik, ami nem egy blogbejegyzésbe való, de másokat érdekelhet.

Várok mindenkit idén is a Kiskertbe!

Itt az Újév és Újévkor sokan szoktak megfogadni valamit, és egy kiskertes miért lenne kivétel. Az újévi fogadalmak ugyanakkor általában nem igazán arról híresek, hogy sokáig megtartanák őket, aminek persze az az oka, hogy az emberek olyasmit fogadnak meg, ami hosszú ideig tartó elkötelezettséget igényel, vagy aminek csak hosszú idő után látszik meg a hatása, és így az embernek elmegy a kedve tőle. Ugyanakkor az újévi fogadalmak igen fontosak, hiszen az Újév tényleg egy jó alkalom arra, hogy valamit elhatározzunk és végigcsináljunk.

Eljött a téli napforduló, ha egyszerre csak kicsivel is, de minden nap egyre hosszabbak lesznek a nappalok. Odakint az időjárás éppen téliesen szeszélyes - az elmúlt egy hétben hótól kezdve az ónos esőn keresztül szikrázó napsütésig, -5-től +10 fokig minden volt. Habár azt gondolhatnánk, hogy ilyenkor a kiskert növényei téli álmot alszanak, ez csak mérsékelten igaz, hiszen sok olyan növény van, ami ilyenkor csak takaréklángra veszi a dolgokat, de nem áll le. Ilyen pl. a póréhagyma és a legtöbb áttelelő káposztaféle, mint pl. a kelkáposzta vagy a kelbimbó.

A legtöbb embernek Magyarországon már a tarlórépáról is az jut eszébe, hogy azt a takarmánynövények között kell keresni a polcon, ha pedig azt mondjuk, hogy ültessünk olyan tarlórépát, aminek még gyökere sem nő, csak levele meg virága, akkor biztos, hogy furcsán néz ránk. Pedig a cima di rapa (ejtsd csímá di rápá) egy olasz zöldségféle, ami bármelyik kiskertbe befér és egyszerre egyszerű, zseniális és finom (meg persze egészséges is).

Oktoberfest a kiskertben

2012.11.10. 10:24

A kiskertnek is megvan a maga októberi varázsa, ahogy a csípős, harmatos reggelek és a fogyó nappalok fogadják az embert. Ilyenkor kezdődik a betakarítása sok gyökérzöldségnek, köztük a sörreteknek is. Nekem ez az idén a száraz idő miatt kicsit kitolódott, a retek mérete csak október legvégére, november elejére érte utol magát, de végülis nem lehet panasz rá.

süti beállítások módosítása