Számvetés a kiskertben

2010.11.12. 11:14

Múltkoriban egyik vacsoránál szóba került a blog és feleségem meglehetős rosszallással adta tudtomra, hogy nem tetszik neki, hogy csak a sikereket mutatom be, mintha valami kirakatnak tartanám a blogot. Mint annyi minden másban persze ebben is igaza van, hiszen - bár én némi…

Az egyik legnehezebb dolog számomra a szűkös hellyel való gazdálkodás. A kert nem túl nagy és a gyerekeknek is kell játszani a hely, így nem vethetem be magokkal az egészet. Márpedig magok bőven akadnak, ha az ember bemegy egy gazdaboltba vagy esetleg barkács/kertészeti áruházba,…

Amikor majdnem tíz éve megszereztem jogi diplomámat, soha nem gondoltam, hogy valaha mezőgazdasági joggal vagy élelmiszerjoggal fogok foglalkozni. Sőt, bevallom őszintén, amikor befejeztem az egyetemet, nem is igazán hittem, hogy van ilyesmi. De amikor munkát kerestem, azzal…

süti beállítások módosítása