Gyerekkoromban a saláta az ecetes vízben "feloldott" ízetlen zöld leveleket jelentette, amiket a vasárnapi ebéd mellé tettek az asztalra és nem túl meggyőzően próbálták elhitetni róla, hogy egészséges. Ma már nem igazán tudom elképzelni így a salátát, bár be kell valljam töredelmesen, hogy a tojásos nokedlit továbbra is azzal eszem, amikor évente kb. 2× csinálok.

Ugyanakkor a hagyományos vajfej és a mára mindenhol elterjedt jéghegy mellett ma már sok más salátafajtát is lehet találni, mind a boltokban, mind a vetőmagok között. A bolti példányokkal nem vagyok igazából kibékülve, egyrészről drágák (400 Ft néhány levélért???), másrészről nem elég frissek (ez leginkább nem a termelő hibája, a legtöbb saláta egyszerűen nem arra való, hogy a boltokba cipeljék). 

A vetőmagok között sokat válogathatunk, magyar és külföldi is egyaránt van, a kínálat lenyűgöző, az ár a fillérestől a nagyon drágáig változik, mindenki megtalálhatja magának a kedvencét. Minden adott tehát, hogy a kiskertben salátát neveljünk.

A saláták színe és formája rendkívül változatos, de egy-két szempont alapján lehet őket csoportosítani, ami segít kiválasztani, melyiket ültessünk. 

1. A tépősaláta

Ebbe a kategóriába azok tartoznak, amik folyamatosan újabb és újabb leveleket hoznak, de a levelek nem borulnak egymásra, hanem lazán állnak egymás mellett. Őket szokás tűlünk nyugatra "vágni való" salátának (a couper, da taglio, cut-and come-again) is nevezni. Ilyen pl. a lollo, a lollo rosso, a tölgylevelű saláta vagy a red salad bowl. Mivel a levelek nem takarják egymást, így a pici levelek sem lesznek halványak, édesek. A tépősaláta nevelése egyszerű, a többinél kevesebb vizet igényel. A növekedés üteme jó körülmények között nagyon gyors. Ugyanakkor a levelek nem igazán "tartalmasak", hamar összesnek, leszedés után nagyon rövid ideig állnak csak el. Állítólag a lollo saláták Gina Lollobrigidáról kapták a nevüket, egészen pontosan a fehérneműiről, mert ezek is fodrosak, kényesek és alig van bennük anyag.

2. A vajfej saláta 

A vajfej saláta leveleinek vége kerek, a levél felülete viaszos, sima. Van közte fejesedő (pl. négy évszak csodája, vagy május királya) és nem fejesedő (pl. trionfo d'estate) fajta is, de a nem fejesedők is jóval tömörebbek mint a tépősaláták. A fejes változatok nevükhöz híven fejet, tőlünk nyugatra szívet fejlesztenek (a coeur, hearth vagy egyszerűen csak H, di coure). Ezeknél a salátáknál a levelek takarják és árnyékolják egymást, így a belső levelek világosabbak és édesebbek lesznek. A nem fejesedő változatok nevelése kb. azonos feladat, mint a tépősalátáké, de a növekedés üteme lassabb. A fejesedő változatok több figyelmet igényelnek, mert egyrészről sok vizet vesznek fel a fej kialakulásakor, másrészről jobban kell figyelni a levelekre, hogy nehogy elkezdjenek a belső levelek rothadni a nyirkos időtől vagy a pangó víztől. Leszedés után mind a fejes, mind a nem fejes változat jól eláll a hűtőben pár napot, de többet nem. 

3. A római saláta 

Azokat a salátákat, amiknek a levelei hosszúkásak, tömören felfelé nőnek, ropogósak, vastagok, római salátának nevezzük. Az olaszok és a franciák hozzánk hasonlóan romaine-nek vagy romano-nak hívják, mivel ők fogyasztották már az ókorban is és tőlük terjedt tovább, de angol oldalakon cos lettuce a nevük, utalva származási helyükre, a görög Kos szigetére. Jobban viselik a szárazságot a többi fajtánál, de ők is szeretik a vizet. A fejek jól tárolhatóak, jó ízűek, enyhén kesernyések, de vastagok, amit vannak, akik nem igazán kedvelnek.

4. Jég(hegy) saláta

A jéghegy saláták jellemzője, hogy leveleik bordásak, fodrosak, ropogósak, szétterülőek. Fejesednek, a belső levelek halványak, édesek. A növény sok vizet tartalmaz, lassan fonnyad, jól tárolható - nem véletlen, hogy ez az egyik leggyakoribb fajta ma a boltokban. Ugyanakkor sajnos íz íze nem igazán közelíti meg a többi fajta ízét. Nevelésük is nagyobb kihívás, mint a többié, mivel sok vizet igényelnek, nem szeretik a meleget és vigyázni kell a belső levelekre, hogy nem kezdjenek el rothadni. A növekedésük a fejes vajfejekéhez mérhető.

5. Batáviai saláta

A batáviai saláta igazából egyesíti magában a jégsaláták tartalmas, ropogós, nagy leveleit a tépősaláták laza szerkezetével. Kevésbé vízigényesek, az ízük kellemes, bár picit kesernyés. Nevelésük egyszerű, kb. mint a nem levelesedő vajfej salátáké. Ezek alapján elvileg a saláták királyai lehetnének, de van egy igen rossz tulajdonságuk, hogy a többihez képest nagyon lassan növekszenek. Eltarthatóságuk közelebb átt a tépősalátákéhoz, ha igazán finom salátát akarunk enni, akkor frissen együk.

És akkor ebből mi és hogyan kerüljön a kiskertbe?

Nekem az a véleményem, hogy a kiskertbe leginkább a tépősaláták valók, őket követik a batáviai és a római saláták, valamint a nem fejesedő vajfej saláták, kb. ebben a sorrendben. Ha van hely, akkor kb. 50-20-20-10 % az ideális arány. A színek kiválasztásakor arra figyeljünk, hogy a piros változatok (ide tartoznak azok is, amelyek foltosak vagy csak a külső részük pirosodik) lassabban növekednek, több gondozást igényelnek, mint a zöld változatok, ugyanakkor szép színt adnak a kertnek és a salátástálnak is. Jellemzően a sötétebb árnyalatúak, különösen ha piros(as)ak, kesernyésebbek.

A jégsaláták szerintem nem valók a kiskertbe. Egyrészt nagyon nagyok, másrészt érzékenyek, harmadrész könnyű csalódni, mert a boltokban kapható kemény, ropogós labdákat csak gyári körülmények között lehet igazán előállítani, a kiskertben nem.

Mint említettem, a fajtaválaszték hatalmas, tessék próbálkozni, kikísérletezni, mi a legjobb!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.