Megjött hát a tavasz, lecsalogatta a vállamról a kabátot és lábamról a bakancsot. Be kell, hogy valljam, ahogy múlnak az évek, minden évben egyre jobban várom, egyre fontosabb, hogy melegen süssön a nap, meglássam a pici zöld leveleket a fák ágain és halljam a madarak csivitelését. Ma reggel is álltam a vonatra várva és hallgattam, amint két cinke egymást próbálta túllicitálni, és eszembe jutott egy vers, amit múltkoriban a fiam fújt az ágyban...

Szabó Lőrinc: Tavasz

 A verset itt találtam meg a neten: www.szepi.hu

Kint már megint nem kicsit hideg van és erről eszembe jutott, hogy miről szerettem volna írni már egy hete.

A növények újra és újra meglepnek és mindig rá kell, hogy döbbenjek, mennyire kishitű vagyok, ha arról van szó, mit bír ki egy növény.

Mikor a hó elolvadtával újra kitoltam az orromat a kertbe, ahová nem igazán tettem be a lábamat az óta, hogy ősszel elültettem a fákat és összeraktam az ágyáskereteket (na jó, néha kimentem és pl. lesöpörtem a havat a hidegágy tetejéről), megdöbbenve tapasztaltam, hogy milyen jól átvészelték a telet azok a mángoldok, amiket bennhagytam a földben azzal a hozzáállással, hogy "jó helyen vannak, majd komposztként táplálják a talajt". Hát nemhogy átalakultak volna komposzttá, hanem vidáman hozták a pici új leveleiket, mutatva, hogy ők is észrevették a tavasz - egyenlőre picit elodázott - közeledtét. Gondoltam, besegítek nekik, úgyhogy szépen leszedegettem róluk a félig rohadó régi leveleket és beültettem őket a fóliasátorba. Remélem, hogy a hirtelen jött hideg nem árt meg nekik.

De a legnagyobb meglepetéssel egy karfiol és egy leveleskel szolgált, különösen azok után, hogy mindkettőt a múlt év "valamit nagyon máshogy kell csinálni" tapasztalatai között tartottam számon.

A karfiolt azzal hagytam ott novemberben, hogy szabályosan felzabálták a hernyók, úgyhogy kihúztam, lepucoltam róla a kis bélpoklosokat és utána rádobtam a kupacra, ahova az ősszel összeszedtem a letermett tököt, babot és más növények maradványait. A karfiol azonban nemhogy nem fagyott el, nemhogy nem ment tönktre, hanem újra kihajtott, úgy, hogy a gyökerei nem is értek a talajba. Persze nem villog rajta, hogy "sose voltam jobban, kösz", de látszik rajta, hogy megvan és ha jön a tavasz, talán még jobban lesz.

A leveleskelt nem a hernyók ették meg, hanem sajnos nem jó helyre ültettem, legalábbis ezt a következtetést vontam le abból, hogy pici lányom legalább hatvanszor átgyalogolt rajtuk, pedig állítom, olyan helyre vetettem öket, ahol korábban soha meg sem fordult. A gyakori igénybevétel meg is látszott rajtuk, mivel alig keltek ki és amelyik kikelt, az sem csattant ki éppenséggel az egészségtől. Mire jött az ősz, gyakorlatilag el is tűntek. De lehet, hogy csak a télre vártak, meg arra, hogy a lányom akkor hónapokig nem megy arra, mert most, amikor kimentem, látom ám, hogy az egyetlen megmaradt példány már most több levéllel rendelkezik, mint korábban az összes együttvéve. Ki tudja, lehet, hogy akkorára nő, hogy meg is lehet enni?

A hétvégére (péntek délutáni kezdettel) hatalmas kertészkedést terveztem, de a dolgok - részben az időjárásnak, részben a talajnak köszönhetően - másként alakultak. Az eredeti terv szerint először hátravittem volna a már egy hónapja a ház előtt vesztegelő termőföldes zsákokat, utána elrendezem volna a földet az ágyásleretekben, majd felállítottam volna a fóliasátrat és elvetettem volna alá némi korai salátát.

Az első akadály az volt, hogy a három hatalmas zsák termőföldet, amit még közvetlenül azelőtt vettem, hogy leesett a februári hó (egészen pontosan a megelőző este, naívan azt gondolva, hogy majd másnap hátraviszem - nem gondolva arra, hogy másnap reggel már harminc centi hó alá bújnak), hátra kellett vinnem. Már amikor megvettem és bepakoltam a kocsiba, éreztem hogy a 250 literes zsákok nem éppen arról híresek, hogy csak úgy felkapják és ide-oda dobálják őket. Azóta viszont a ház előtt megszívták magukat a hólével és keményre fagytak, majd kiengedtek (legalábbis én ezt hittem), amitől legalább kétszer olyan nehezek lettek. A "hátraviszem a zsákokat" így inkább "hátraszenvedem a zsákokat" lett.

Végül minden hátra került, és nekikezdhettem az ágyáskeretek feltöltéséhez. Azaz csak kezdhettem volna, mert amikor felbontottam az első zsákot, szomorúan tapasztaltam, hogy a belsejük még vígan meg volt fagyva, így szépen kibontottam az összeset és otthagytam szombatig, hogy olvadjon.

Így lőn este és lőn reggel a második nap. A délelőtt esett és nekem semmi kedvem nem volt esőben dolgozni a kertben, így megvártam, hátha délután jobb idő lesz. És lett, mivel a felhők elvonultak és utána kisütött a nap, megmutatva, milyen lesz a tavasz. Nagyobbik fiammal nekiugrottunk a földnek és sikerült kiterítenünk az egyik ágyáskeretbe, ami épp elég volt, hogy felállítsam a fóliasátrat. Alá bekerült az első adag saláta (május királya) valamint a telet átvészelt előző évi mángold (bright lights) és a túlélőversenyben szintén résztvevő két tő mizuna.

Talán naív vagyok, de korábban azt hittem, hogy a vetőmagok zacskóin lévő képeket a gyártó készíti, lefotózva a növény, termés vagy virág jól sikerült egyedeit (amilyenek egy kiskertben igazából talán sosem nőnek). Ez a hitem kissé megingott, amikor nemrégiben a Garafarm tépősalátáját megláttam a boltban. A kép furcsán ismerősnek tűnt, úgyhogy be is dobtam a kosárba és megvettem, inkább kíváncsiságból, mert tépősalátát már nem akartam venni, mivel éppen két nappal korábban vettem egy tasakkal Belgiumban egy ottani márkából, a Somers-ből. Otthon aztán összehasonlítottam a tasakokat, és meglepve tapasztaltam, hogy a gyanúm alapos volt:

Habár a saláta az saláta, de a kép két jellegzetes része, a fokhagyma a tányéron balra lent és a fűszerek jobbra fent nem hagynak kétséget, a két kép azonos. Ez picit elgondolkodtatott: vajon csak a kép azonos, vagy maga a termék is és csak a csomagolása más? És ha a két termék azonos, akkor vajon honnan származik? Vagy az is lehet, hogy az egyiken (vagy mindkettőn) a kép téves?

Összevetettem magamban az árat is: a magyar 50 Ft volt, a belga kb. 400, de kb. tízszer annyi mag van benne, így éppenséggel ez nem gond. Mondjuk a salátamag méretét figyelembe véve a magyar tasakban is bőven elég van.

Úgyhogy eldöntöttem, kísérletbe fogok és mindkettőt elvetem egymás mellé, és meglátjuk mi lesz az eredmény. Kb. 60-70 nap múlva.

Még a múlt héten vasárnap készítettem ezt a képet az asztalon nyíló krókuszokról. Kint még havas volt minden a kertben, de az ablakokon át bedőlő napsugarak igazi tavaszi hangulatot varázslotak a virágok szirmaira.