Hiba lenne azt gondolni, hogy vetni csak az év első felében szokás egy kiskertben. Tény és való, hogy az első vetési időszak február végétől június elejéig tart, és azokat a növényeket, amiknél a termést szeretnénk megenni, azt ilyenkor kell elvetni. Ide tartozik az összes paprika, paradicsom, padlizsánféle, hiszen ezek sok időt igényelnek a termés beéréséig. Hasonlóan ide tartoznak a cukkínik és a tökök vagy éppen a csemege kukorica is, ezek talán kevésbé a hosszú növekedési periódus, mint a melegmániájuk miatt.

De rengeteg olyan zöldség van, amit egész évben lehet vetni, illetve, amit nem is szabad elvetni a nyári napforduló előtt. Ezek általában levélzöldségek, virágzöldségek vagy gyökérzöldségek, legtöbbjük másfél-két hónap alatt éri el a szedhető méretet. Így ha úgy hozza a sors, hogy a kiskert egy része kihasználatlan maradna, vagy mert már betakarítottuk az előző termést, vagy mert valami félresikerült és dobhattuk ki az egészet úgy, ahogy van, nem kell elkeseredni, bőven lehet mivel próbálkozni.

Egész évben lehet vetni pl. a salátákat, különösen a tépősalátákat, amik relatív rövid idő alatt érik el a szedhető állapotot, 30-60 nap alatt "kész vannak". Ezekkel egy gond van: a nagy melegben és szárazságban könnyen felvirágzanak, így június végétől augusztus elejéig nem érdemes velük próbálkozni.

Ezalatt az idő alatt inkább ültessünk mángoldot, ez nagyon jól fogja magát érezni és szépen növekedésnek is indul. Ez már nem lesz olyan hatalmas, mint az, amelyiket márciusban ültettünk el, inkább normál méretű, friss leveleket hoz.

Kifejezetten a nyári napforduló után érdemes elvetni az édesköményt (ha valaki szereti), direktben az ágyásba, ahol kikelés után, az esti órákban végezzük az egyelését (bár ez utóbbi nem feltétlenül kell, hogy gondot jelentsen, figyelemmel arra, hogy a magok elég nagyok ahhoz, hogy ültetésnél jól elrendezzük őket). Az esti egyelés azért javasolt, mivel az édeskömény, a sárgarépához hasonlóan ernyősvirágzatú, és azonosak a kártevői is, amiket vonz az egyeléskor felszabaduló illat. Mivel azonban ezek a rovarok a reggeli órákban aktívak, az esti órákban történő egyeléssel csökkenthető a fertőzés kockázata.

A nyári napforduló után van az ideje az endíviák, cikóriák elültetésének is. A fajták végeérhetetlen tárháza arra sarkallhat, hogy minnél többet kipróbáljunk. Segít a növényeknek a nappalok folyamatos rövidülése, mely arra buzdítja őket, hogy ne virágozni akarjanak (hiszen a génjeikben benne van, hogy arra ráérnek jövőre is), hanem sok-sok levelet hozzanak. Az endíviák és cikóriák lassabban növekednek, mint a saláták, de a leveleik "tartalmasabbak", és kevésbé érzékenyek a nagy nyári melegekre és szárazabb időszakokra. Nincs szükség palántázásra, a magok mehetnek egyenesen az ágyásba.

Ilyenkor, a napforduló után kell elvetni a nagyobb retkeket is, így a fehér sörretket és a feketeretket. Mígy az előbbi októberre lesz méretes (innen a neve), a másik november-decemberig a földben maradhat.

És persze nem szabad megfeledkezni a káposztafélék hatalmas választékáról sem. Itt most nem a fejes és egyéb hazai káposztafélékről lesz szó, mivel azok szerintem túl sok helyet foglalnak el ahhoz, hogy egy kiskertbe beférjenek, helyette inkább a kompaktabb, nagyon gyorsan növő távolkeleti fajtákról (így a pak-choi-ról, a mizunáról és a pe-tsai-ról), a jellemzően mediterrán cime di rapáról és a gyökeréért termesztett rutabagáról (swede, avagy svéd tartlórépa) ejtenék pár szót.

A távolkeleti káposztafélék közös jellemzője a rendkívüli növekedési tempó, mind a pak-choi, mind a mizuna alig 30-45 nap alatt eléri a szedési méretet, a pe-tsai viszont kb. két hónapot kér.

A pak-choi-t sok helyen láttam piacon mángoldként árulni, ami azért nem túl tisztességes, hiszen habár megjelenésük hasonló, semmi közük egymáshoz, a pak-choi ugyanis egy leveles káposztaféle, a mángold pedig a cékla és a spenót rokona. Leginkább forró olajon megfonnyasztva, keleties ételekbe keverve, vagy köretként fogyasztva finom.

A mizuna egy aromás, erős, csípős levélzöldség, szeldelt levelekkel, saláta méretű. Zöldsalátákba nagyon jó, hogy feldobja az ízét, vagy a pak-choi-hoz hasonlóan meg is dinsztelhetjük.

A pe-tsai a kínai kel egyik változata, kisebb, mint a hagyományos kínai kel, de íze, felhasználása azonos. Jó helykihasználó.

A cime di rapa, vagy más néven broccoletti a délolasz konyha jellegzetes növénye, de a mediterrán partok mentén portugáliáig nagyon gyakori. Gyorsan növő, levél és virágzöldség, alig 40-60 napot igényel. A leveleit és a még ki nem nyílt virágszárait szedik, ez utóbbi kicsi, zöld és olyan, mintha egy laza brokkolirózsácska lenne, íze azonban kesernyésebb. Forrázva vagy olajon dinsztelve köretek vagy tésztamártások alapja.

A rutabaga valamiért azokban az országokban terjedt el, ahol a karalábé nem. Nálunk szinte ismeretlen, nyugaton viszont gyakori, Franciaországban reneszánszát éli. A tarlórépa és a káposzta keresztezésének eredménye, svéd kertészek nemesítési munkájának gyümölcse, innen a sok országban használt neve, a swede. A gömbölyded, félig talajban, félig a talaj felett növekedő megvastagodott gyökerét eszik, húsa sárga és íze valahol a karalábé és a tarlórépa között van, felhasználása hasonló a karalábéhoz, vagyis levesben megfőzve, vagy pároltan darabolva, vagy pürésítve köretnek remek, ha gondoljuk, pürésítve krumplipürébe keverve csavarhatunk egyet a hagyományos krumpliízen.

Recepteket és képeket is igyekszem majd feltenni a blogra, ha megkezdődik a szüretük.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.