Szenteste az eredeti tervek szerint egészen más került volna az asztalra, de sajnos a halvásárlás kiábrándító eredménnyel zárult a frisshalfelhozatalban egyébként elég jól teljesítő hiperben. Így maradt a jól bevált lazac - mely egyébiránt remek dolog, félreértés ne essék, mellé pedig krumplipüré. Ez így önmagában azonban ordít valami zöld után, amit azonban a bevásárláskor teljesen figyelmen kívül hagytam. Így este nyolckor, amikor a gyerekek lassan de biztosan álomba szenderültek a szobájukban és én nekiláttam, hogy elkészítsem a vacsorát, az agyam vadul elkezdett zakatolni, hogy akkor most mit tegyek a tányérra a hal mellé.

És ekkor jött az isteni szikra: hiszen én ültettem endíviákat a nyár végén, mi lehet velük? Maga az endívia egy igen szívós növény, de amikor ősszel eltettem a kiskertet télire, nem úgy ítéltem meg, hogy lesz belőlük valami. Azóta viszont eltelt majd két hónap, hátha. És nem kellett bennük csalódnom, minden hideg, hó, eső, fagy és szél ellenére ott zöldeltek a hidegágyás mögött. Nem voltak nagyok, de egészségesek voltak, ragyogó, friss levelekkel, úgyhogy nem haboztam, néhányan rögtön bejöttek a jó melegre a konyhába. A zöld és a vöröses-zöldes foltos levelek remekül feldobták a tányért (pici oliva olajjal és balzsamecettel megkínálva) és némi friss zöldet hoztak a télbe, ami különösen jól esett.

Az endívia remek növény: változatos, színes és izgalmas mint a saláta, nem érdeklik a nyári melegek és a téli fagyok sem igazán. Levelei ropogósabbak, tartalmasabbak, mint a salátalevelek, nem esnek össze olyan könnyen. Cserébe ugyanakkor lassabban is növekszik. Egy cukorsüveg endívia - állítólag - akár két kilósra is megnőhet (de erre szerintem csak az endiviatermesztés két fellegvárában, Belgiumban és Olaszországban van példa), nálunk inkább a salátányi méret a várható. Ami miatt esetleg nem mindenki zárja a szívébe az endíviát az a kesernyés íz, ami elsősorban a nagyobb levelekre jellemző.

Az endívia termesztésével kapcsolatos idei tapasztalatom az, hogy nem nagy ördöngősség, de még rengeteg gyakorolni valóm van, mint minden olyan növény esetében, amit a nyári napforduló után kell elvetni. Ideális növény másodveteménynek. A napforduló utáni vetés azért fontos, mert az endívia alapvetően hajlamos a felmagzásra, de az egyre rövidülő nappalok elaltatják bennük ezt a késztetést és inkább a bokrosodást segítik.

Az endíviát lehet helyre vetni és lehet palántázni is - a salátához hasonlóan a helyre vetett növények erősebbek és ellenállóbbak lesznek, de lassabban növekednek. Magjai nagyjából akkorák, mint a salátáé, de egészen más formájúak. Lassabban csíráznak, kb. egy hét - tíz nap kell nekik. Ha helyre vetjük, akkor kb. egy cm mély barázdába vessük őket. Egyelésnél, palánták kiültetésénél salátaméretben gondolkodjunk azzal, hogy az endíviák között sok fajta nem terül, hanem felfelé nő. 

Szeretik a jó talajt, és nem bánják, ha süt rájuk a nap, de nem igényelnek teljes napfényt. A palántázott példányok vízigényesebbek, de összességében jobban tűrik a szárazságot, mint a saláta. Amit nem szeretnek, az a pangó víz: ez elrothasztja a leveleiket és a gyökerüket. Kártevőkkel én nem találkoztam, ennek fő oka, hogy mire a növény elkezd beindulni, a legtöbb kártevő már visszavonulót fújt a hideg éjszakák miatt.

Igazi túlélők, az egyeléskor nem szedtem össze minden kiszedett növénykét, volt, amit otthagytam az ágyáskeret mellett. Semmi bajuk nem lett, szépen gyökeret vertek és most vigyorogva ott nőnek az ágyáskeret oldalában - jól teszik.

Jövőre is vetni fogom őket, de még végig kell gondolnom, hogy hogyan és hová, mert az idei vetést nem nevezném sikernek, inkább amolyan kettes fölét érdemel.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.