Életjel a kiskertből

2011.08.10. 08:00

Közel öt hónap telt el az utolsó bejegyzés óta, aminek rengeteg oka van, leginkább a minden képzeletemet felülmúlóan ömlő munka és persze maga a kiskert, ami szintén adott bőven tennivalót. De nem akarok ezen nyavalyogni, hiszen a munka nemesít (és segít kifizetni a számlákat), a kiskert pedig az öröm egyik forrása, így ezekért hálásnak kell lenni. Remélem, mostantól újra rendszeresek lesznek a posztok itt a blogban és mivel a korábban tetszhalott állapotban leledző fényképezőgépem is hirtelen magához tért amikor befenyítettem, hogy lecserélem, még képeket is tudok mellékelni. 

Szóval akkor egy gyors áttekintés az elmúlt hónapokról:

Idén a mottóm a "hibridek és hagyományőrzők" lett, amit mind a paradicsomok, cukkínik, saláták és mángoldok szintjén igyekeztem a valóságba átültetni. Valamikor március elején vettem egy mini-fóliasátrat, ami alatt nekikezdtem a palántázásnak. A paradicsomok és a saláták igen jól érezték magukat alatta, a saláták gyakorlatilag két hét alatt már kint is találták magukat a március végi télben, a paradicsomok egészen április végéig vártak, picit fel is nyúltak, de ez később nem jelentett gondot nekik. Ellenben a kiültetésük után két héttel lecsapó fagyok igencsak próbára tették őket, de végül csak egy palánta volt, aki úgy döntött, inkább az örök paradicsomföldeken folytatja pályafutását. A minisátorban felszabaduló helyekre a cukkínik kaptak meghívót, akik májusban költöztek ki onnan. 

A idei tavasz sok szempontból szöges ellentéte volt az előzőnek, hiszen nem volt sok csapadék, és az általános hűvös helyett a fagyok és a hőhullámok váltogatták egymást néha követhetetlen ritmusban. Ez erősen kihatott a növényekre is, mert a gyökérnövények és a hűvösebb időt elfogadó saláták rendesen fejlődtek, de pl. a mángold igen lassan indult be. A paradicsomoknak ugyanakkor az áprilisi fagyok elmúltával kedvezett az idő, de a melegigényes padlizsán és paprika teljesen eltűnt, és a cukkíni is csak mostanában indult be igazán (azokból is csak a hibridek, a hagyományőrző fajok nem viselték el a változékonyságot). 

A változékony idő a kártevőknél is éreztette a hatását, míg a különböző poloskák, kukacok és egyéb kis dögök teljesen hiányoztak az idei palettáról, addig a tetvek még az olyan egyébként teljesen igénytelen növényeket is elborították, mint a rebarbara.

A részletes tapasztalatokról a következő posztokban írok majd. 

A bejegyzés trackback címe:

https://elefantakiskertben.blog.hu/api/trackback/id/tr843136909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pindi 2011.08.10. 20:03:34

Mézesmadzagot is termesztesz? Hol vannak a képek???
Brühü. :((
Pedig a poszt amúgy jó!

Kiskertes · http://elefantakiskertben.blog.hu 2011.08.12. 09:16:43

A mézesmadzag nem túl kényes növény, idén is szép termés volt belőle. De mivel elég diétás koszt, így lehet, hogy kevés lesz, ha csak azt adok, úgyhogy tessék, néhány kép...

-bobolysza- · http://globalicum.blog.hu 2011.08.12. 10:13:13

navégre, azt hittem már vége van a blognak

képzeld, találtam fekete paradicsomot meg sárgát is, teremnek is szépen dézsában

viszont a tápkockanyomót hiába keresem, nem találtam sehol
(obi,brico,baumax)

egyelőre marad a tejfölös pohár

Kiskertes · http://elefantakiskertben.blog.hu 2011.08.13. 07:12:30

@borivoje surdilovics: köszi az aggódást, remélem, nem lesz több ilyen nagy szünet.

A tápkockanyomót nem itthon vettem, hanem Brüsszelben, itthon még én sem láttam, pedig biztos lenne rá igény. Én az idén is a segítségével készült kockákban neveltem a paradicsomot és nem is volt vele gondom.
süti beállítások módosítása