A paradicsom minden évben az igazi kihívást jelenti a kiskertes számára, és ez igaz volt az idei évre nézve is. Paradicsomot termelni egyszerre nehéz és könnyű, mert ha minden igényét kielégítjük a növénynek, akkor nagyon hálás és bő terméssel köszöni meg a gondoskodást,…

A tavasszal idén is rengeteg salátát ültettem, persze a szokásos mángold mellett, illetve elültettem a tavalyról megmaradt cukorborsómat, amit akkor a valahogy megérkezni nem akaró jó idő miatt végül nem vetettem el. Idén a mángold nem lett akkora siker, mint múlt évben, bár…

A hó elolvadásával és a fagyott talaj felengedésével megkezdődhetnek a kinti munkák (bent már mindent elborítanak ekkorra a palántázó tálkák), de a tavaszi kezdés egyik legnehezebb része, hogy az ember türelme a téli bezártság és sötét után sokkal kisebb, mint a tomboló…

Még a múlt évben májusban írtam egy posztot a Hold hatásáról a növények életében, amit különösen a céklák esetében nagyon jól lehet demonstrálni. A múlt évi kísérlet azonban nem sikerült, így az idén mindenképpen szerettem volna eredményt elérni.Ennek érdekében az…

Életjel a kiskertből

2011.08.10. 08:00

Közel öt hónap telt el az utolsó bejegyzés óta, aminek rengeteg oka van, leginkább a minden képzeletemet felülmúlóan ömlő munka és persze maga a kiskert, ami szintén adott bőven tennivalót. De nem akarok ezen nyavalyogni, hiszen a munka nemesít (és segít kifizetni a számlákat),…

süti beállítások módosítása