Szenteste az eredeti tervek szerint egészen más került volna az asztalra, de sajnos a halvásárlás kiábrándító eredménnyel zárult a frisshalfelhozatalban egyébként elég jól teljesítő hiperben. Így maradt a jól bevált lazac - mely egyébiránt remek dolog, félreértés ne essék, mellé pedig krumplipüré. Ez így önmagában azonban ordít valami zöld után, amit azonban a bevásárláskor teljesen figyelmen kívül hagytam. Így este nyolckor, amikor a gyerekek lassan de biztosan álomba szenderültek a szobájukban és én nekiláttam, hogy elkészítsem a vacsorát, az agyam vadul elkezdett zakatolni, hogy akkor most mit tegyek a tányérra a hal mellé.

És ekkor jött az isteni szikra: hiszen én ültettem endíviákat a nyár végén, mi lehet velük? Maga az endívia egy igen szívós növény, de amikor ősszel eltettem a kiskertet télire, nem úgy ítéltem meg, hogy lesz belőlük valami. Azóta viszont eltelt majd két hónap, hátha. És nem kellett bennük csalódnom, minden hideg, hó, eső, fagy és szél ellenére ott zöldeltek a hidegágyás mögött. Nem voltak nagyok, de egészségesek voltak, ragyogó, friss levelekkel, úgyhogy nem haboztam, néhányan rögtön bejöttek a jó melegre a konyhába. A zöld és a vöröses-zöldes foltos levelek remekül feldobták a tányért (pici oliva olajjal és balzsamecettel megkínálva) és némi friss zöldet hoztak a télbe, ami különösen jól esett.

Az endívia remek növény: változatos, színes és izgalmas mint a saláta, nem érdeklik a nyári melegek és a téli fagyok sem igazán. Levelei ropogósabbak, tartalmasabbak, mint a salátalevelek, nem esnek össze olyan könnyen. Cserébe ugyanakkor lassabban is növekszik. Egy cukorsüveg endívia - állítólag - akár két kilósra is megnőhet (de erre szerintem csak az endiviatermesztés két fellegvárában, Belgiumban és Olaszországban van példa), nálunk inkább a salátányi méret a várható. Ami miatt esetleg nem mindenki zárja a szívébe az endíviát az a kesernyés íz, ami elsősorban a nagyobb levelekre jellemző.

Az endívia termesztésével kapcsolatos idei tapasztalatom az, hogy nem nagy ördöngősség, de még rengeteg gyakorolni valóm van, mint minden olyan növény esetében, amit a nyári napforduló után kell elvetni. Ideális növény másodveteménynek. A napforduló utáni vetés azért fontos, mert az endívia alapvetően hajlamos a felmagzásra, de az egyre rövidülő nappalok elaltatják bennük ezt a késztetést és inkább a bokrosodást segítik.

Az endíviát lehet helyre vetni és lehet palántázni is - a salátához hasonlóan a helyre vetett növények erősebbek és ellenállóbbak lesznek, de lassabban növekednek. Magjai nagyjából akkorák, mint a salátáé, de egészen más formájúak. Lassabban csíráznak, kb. egy hét - tíz nap kell nekik. Ha helyre vetjük, akkor kb. egy cm mély barázdába vessük őket. Egyelésnél, palánták kiültetésénél salátaméretben gondolkodjunk azzal, hogy az endíviák között sok fajta nem terül, hanem felfelé nő. 

Szeretik a jó talajt, és nem bánják, ha süt rájuk a nap, de nem igényelnek teljes napfényt. A palántázott példányok vízigényesebbek, de összességében jobban tűrik a szárazságot, mint a saláta. Amit nem szeretnek, az a pangó víz: ez elrothasztja a leveleiket és a gyökerüket. Kártevőkkel én nem találkoztam, ennek fő oka, hogy mire a növény elkezd beindulni, a legtöbb kártevő már visszavonulót fújt a hideg éjszakák miatt.

Igazi túlélők, az egyeléskor nem szedtem össze minden kiszedett növénykét, volt, amit otthagytam az ágyáskeret mellett. Semmi bajuk nem lett, szépen gyökeret vertek és most vigyorogva ott nőnek az ágyáskeret oldalában - jól teszik.

Jövőre is vetni fogom őket, de még végig kell gondolnom, hogy hogyan és hová, mert az idei vetést nem nevezném sikernek, inkább amolyan kettes fölét érdemel.

Múltkoriban egyik vacsoránál szóba került a blog és feleségem meglehetős rosszallással adta tudtomra, hogy nem tetszik neki, hogy csak a sikereket mutatom be, mintha valami kirakatnak tartanám a blogot. Mint annyi minden másban persze ebben is igaza van, hiszen - bár én némi csalódottsággal vettem tudomásul - nem minden nőtt úgy a kiskertben, ahogyan én azt megálmodtam, sőt.

Úgyhogy így november közepéhez közeledvén gondoltam, végzek egy gyors számvetést, hogy mi volt, ami jól működött és mi volt, ami nem. Ez azért is jó, mert így tudom, hogy mit fogok jövőre változtatni.

Szóval, először ami nem jött be:

a) A káposztafélékkel sajnos nem tudok zöldágra vergődni. Sok finom dolog tartozik ide, de annyi kártevőjük van, hogy nem győzöm, különösen úgy, hogy nem akarom a növényeket permetezni. Mindig szépen kikelnek, hozzák a leveleket, fejlődgetnek, aztán egyik reggel arra megyek ki, hogy vagy hernyók zabálták fel őket az éjszaka, vagy tele vannak mindenféle fehér bogárkákkal. A hernyók iszonyatos pusztítást végeznek akár egyetlen éjszaka, a fehér bogárkák inkább zavaróak. Nem tudom, jövőre mi lesz, lehet, hogy nem ültetek belőlük.

b) Az előzőhöz tartozik még félig-meddig a retek is, bár ezt nem eszi semmi, valamiért nem hoznak rendes gyökereket, satnya valamik lesznek, amik meg normálisan néznek ki, azok olyan erősek, hogy nem lehet őket megenni. Ennek ellenére jövőre retekkel fogok próbálkozni, mert nagyon jó "helykitöltők". Ki tudja, egyszer talán bejön végre.

c) Ide tartozik még a cékla is, amit egyszerűen nem tudok, hogy hova tűnt el. Először szépen kikelt, elkezdett fejlődni, kiritkítottam, hogy legyen helye, aztán egyszerűen eltűnt. Nem köszönt, nem láttam kimasírozni sértődötten az ajtón, hogy "bocsi, de máshol talán jobb lesz", és Gedeont is hiába kérdeztem, nem tudta, hogy hová lett. Összesen egy darabot találtam, és az sem tekinthető izmos példánynak. Úgyhogy sajnos azt hiszem, hogy aki arra vár, hogy a di Chioggiáról és a holdhónap kísérletről beszámolót kapjon, az még egy évet várhat.

d) Paprika és padlizsán: na ezekből semmi nem lett. Amilyen szépek voltak a palánták, amikor kiültettem őket, olyan szinten nem lett belőlük semmi. A paprikák kicsik maradtak és a húsuk vékony volt, a padlizsánon meg összesen egy szem termett. Ennek oka azt hiszem az volt, hogy nem a legjobb helyre kerültek, meg valahogy az időjárás nem kedvezett nekik. Na majd jövőre.

Ami nem hozta, ami vártam (de talán én vártam túl sokat), az a paradicsom. Sem az időjárás nem kedvezett neki, sem a fajták nem váltak be igazán, amiket ültettem. Volt mindegyikből, meg szépek voltak, meg egészségesek, de valahogy összességében kevés termett. Persze sejtettem, hogy nem lesz annyi, mint tavaly, amikor némi túlzással elborított a sok paradicsom, de azért egy jó 10 kilós termést reméltem, aminek talán a fele, ha meglett.

Ami pedig bejött, az a saláta, a mángold, a sárgarépa, a krumpli és a cukkíni. Ezeknek jövőre is ott a helyük a kertben. A saláták nagyra nőttek, szépek voltak és egészségesek, öröm volt rájuk nézni. A mángold egész tavasszal és nyáron ellátott minket levelekkel, sőt még most is lehet belőlük szüretelni, hála ennek a pár meleg napnak így az ősz vége felé közeledve. A sárgarépának nagyon jót tett a megemelt ágyás és az ezzel járó laza, vastag föld, gyönyörűen fejlődött, illetve fejlődik még most is. A cukkíni pedig a tavalyi semmi után idén bemutatta, hogy mire képes, annyi 30-40 dekás termést szedtem le róla az idén, hogy nem bírtuk megenni. A krumplinál csak az a kérdés, hogy hova fogom őket ültetni jövőre, mert minden évben máshova kellene őket ültetni úgy, hogy közben lehetőleg olyan helyre ne kerüljön, ahol az előző 3 évben nőtt (vagy ahol paprika, paradicsom vagy padlizsán volt). Ez pedig néminemű problémába ütközik a kiskert méretei miatt.

Itt kell még említést tennem a levélzellerről, valamint a fodros és a sima petrezselyemről, mert ezek is nagyon jól érezték/érzik magukat. Egész évben ellátnak a szükséges mennyiségű levéllel és gyönyörű színfoltjai a kertnek.

Mindezek alapján azt hiszem, megállapíthatom, hogy nagyon sok dolgot máshogy kell csinálni jövőre. Az egyik legfontosabb fejlesztés az valamilyen kicsi üvegházféleség kéne, hogy legyen, ahol a paprika-paradicsom-padlizsán csapat fejlődni tud addig, amíg nem válik trópusivá az idő a szabadban. De ez elég kényes kérdés úgy, hogy három gyerkőc rohangál és dobál és őrjöng a kertben (vagyis az üveg kizárva, marad valami más, mondjuk a polikarbonát lemez, vagy valami erőtér). Meg a retektermesztésnél rá kell lelnem a tél folyamán a tökéletes retektermesztés titkára, és mindemellett nem kéne elrontanom azt, ami az idén jól ment. Vagyis feladat az lesz bőven...

Az évek óta tartó medvehagyma hype úgy látszik megtette a hatását, mivel sok éven keresztül csak a biopiacokon találtam belőle a rövid szezonja alatt, illetve édesanyámék hoztak magukkal az erdőből, túrázásaik alkalmával, de idén mintha minden a medvehagymáról szólna.

Múlt évben már "az egyik nagy áruházlánc" polcain és a veresi piacon is összefutottam vele, az idén pedig lépten nyomon mindenféle medvehagymás receptbe botlottam a különböző magazinok hasábjain, medvehagymás sonkát árultak a boltban, vagy éppen medvehagymás sajtot a tejesnél.

Végül pedig szeptemberben anyósom állított be hozzánk "na, ehhez mit szólok" tekintettel, vidáman lobogtatva egy ismerős formájú zacskót, olyat, amilyenben a virághagymákat árulják. 

Amellett, hogy örültem neki, sőt, másnap elmentem és vettem még egy csomó zacskóval, picit elgondolkoztam azon, hogy lám-lám, milyen leleményes az ember, már ezt is be lehet vinni a kertbe és otthon termeszteni. Persze korábban is hallottam már, hogy egyesek néhány hagymát kiszedtek az erdőben és hazavittek, mondván úgysem fog onnan hiányozni, van még ott vagy ezer, ha mindenki ezt csinálta volna, előbb-utóbb nem lett volna mit hazavinni. Ezért is örültem nagyon annak, hogy a csomagon ott volt a felirat, miszerint termesztett állományból származó hagymát árulnak.

A hagymák most hétvégén kerültek helyükre, három árnyas részére a kertnek (a medvehagyma nem szereti a fényt), remélem, tavasszal arról számolhatok be, hogy vidám zöld levelek bújnak ki a föld alól.

Így az ősz utolsó harmadához közeledve, amikor egyre hidegebbek és szürkébbek a nappalok, nagyon sok kerti munka halmozódik fel. Ilyenkor lehet gyümölcsfákat és virághagymákat ültetni, ilyenkor kell újra felállítani a fóliasátrat hátul, hogy az első fagyoktól megvédjük a mángoldokat és a salátákat, rendbehozni a füvet és előkészíteni a virágágyakat jövőre.

És ilyenkor esik - legalábbis nekem - a legjobban egy jóféle sütőtőkleves, ami melegével átjárja a testet és a lelket, színével pedig visszalopja a nyár ragyogását a konyhába.

A sütőtök persze nem igazán kiskertbe való növény, vagy legalábbis csak a legszélén kaphat helyet, mert finoman szólva nem helytakarékos növény. Ő is kabakos, mint a korábban már bemutatott cukkíni, de ő nem guggon ülő, hanem futó növény, mindenre rámászik és mindent beborít. Rajong a napsütéses, jó talajú, jól öntözött termőhelyért. A kisebbek a cucurbita pepo, a nagyobbak a cucurbita maxima család tagjai, ami meghatározza felhasználhatóságukat is. A cucurbita pepo fajták kisebbek, jobban elállnak és ízletesebbek, jellegzetes képviselőjük a sonkatök. A cucurbita maxima fajták pedig nagyobbak, inkább csak Karácsonyig húzzák és kevésbé édesek. Ez utóbbiak ugyanakkor általában formásabbak és dekoratívabbak. Jellegzetes cucurbita maxima egyed pl. a Halloween tök.

Ültetésénél, gondozásánál a cukkíninál leírtak az "irányadóak" azzal, hogy ellentétben a cukkínival, ahol folyamatosan szedjük a termést, a sütőtöknél megvárjuk, míg jó nagyra nő. Ezért annak érdekében, hogy ne terheljük túl a tövet és rendesen fejlődjenek a termések, három érő példányt hagyjunk csak meg minden egyes tövön. Amikor jönnek az esős, nyirkos időszakok, egy lécet tegyünk a tök alá és emeljük el vele a tököt a földtől, hogy ne kezdjen el rohadni. 

Ha azt akarjuk, hogy a tök leszedés után sokáig elálljon, legalább 5 centis csonkot hagyjunk a szárából, amikor levágjuk, és hideg de nem fagyos, jól szellőző helyen tároljuk, lehetőleg száraz szalma között.

Én az idén három féle sütőtököt termesztettem, de csak kettőből lett valami, a Hüvelyk Matyiból (Jack Be Little) és az Atlanti Óriásból (Atlantic Giant).

Hüvelyk matyi - a csomagolásán leírtakkal ellentétben - csak a terméseit tekintve volt pici, maga a növény mindent elborított (konkrétan rámászott a kertkapura, minek következtében alig tudtam bemenni a kertbe), pedig a csomagolása szerint akár balkonládában is nevelhető lenne. A termése akkora, mint egy alma, de ebből sokat hoz, és itt nem muszáj tartani magunkat a 3 db/tő elvhez. A termése leginkább arra való, hogy egyben betegyük a forró sütőbe és megsüssük, majd ha kész, megskalpoljuk és a finom sült tököt kikanalazzuk a héjából. Ha úgy szeretjük, a skalpolás után pirított dióval megbolondíthatjuk.

Az Atlanti Óriás pedig remek levesalapanyag. Ha igazán jól érzi magát, irgalmatlan méretűre tud nőni, de ez sem a szállítását, sem a tárolását nem segíti. Nálam az idén 4 kilós lett, és ha ennél nagyobb lenne, már nehéz lenne felhasználni.

Sütőtőkleves (4 személy részére)

Hozzávalók: kb 1 kiló sütőtők, két szál zöldhagyma (vagy egy salotta hagyma), 1 gerezd fokhagyma, 2 közepes krumpli, 4 szál sárgarépa, 5 dkg vaj, 2 evőkanál étolaj, só, bors (lehetőleg frissen őrölve), zsálya, víz vagy zöldség/csirke alaplé, ha csak felnőttek eszik, akkor 1 dl fehérbor, reszelt sajt a tálaláshoz.

A tököt és a krumplit maghámozzuk és felkockázzuk, a hagymát felkarikázzuk. Az olajat felhevítjük, majd kis lángon beletesszük a vajat és lassan megolvasztjuk. Ha ez megvan, a hagymát és a zsályát óvatosan megfonnyasztjuk, majd rádobjuk a tököt és átforgatjuk. Ha akarunk tenni bele fehérbort, akkor itt az ideje. Utána beletesszük a krumplit, a sárgarépát és felengedjük az alaplével vagy a vízzel annyira, hogy ellepje. Beletesszük a sót és a borsot. Megfőzzük, majd ha kész, botmixerrel egészen krémesre kidolgozzuk (vigyázat, fröcsög és forró), majd beállítjuk a sűrűségét úgy, hogy ha túl sűrűnek találnánk, kicsit higíthatunk rajta. Akkor jó, ha kb. annyira sűrű, mint egy híg főzelék.

Tálaláskor egy mély leveses ibrik aljába reszelt sajtot teszünk, rámerjük a levest, majd rászórunk még egy kis sajtot. Melegen fogasztjuk. Ha szeretjük, ehetünk mellé pirítóst is.

Habár egy jól megtervezett kiskertben úgymond soha nem ér véget a szezon, az azért tagadhatatlan, hogy így ősz közepe felé már kevésbé az idei feladatok járnak az ember agyában, miközben hajnalonta a vonat ablakából nézi a hajnali fagyban fehér lepelbe bújt tájat, hanem már a jövő évi dolgokat tervezgeti.

Hiába várható még addig egy hideg és sötét tél (annak minden varázsával, ünnepével, gőzölgő teájával és takaróba burkolózott olvasással), már csak alig három hónap, és újra megtelnek az ablakpárkányok a keltetőtálcákkal és lehet minden reggel figyelni, ki döntött úgy, hogy ideje felébredni.

Ha pedig ritka magokat szeretnénk ültetni, itt az ideje elkezdeni végiggondolni, mik legyenek azok, és persze azt is, hogy honnan szerezzük be őket, majd leadni a rendelést. Ehhez szeretnék most tanácsot adni és bemutatni két internetes áruházat.

DISCLAIMER: Ez a bejegyzés nem reklám, egyik oldal sem kért meg, hogy bemutassam őket, nem kapok érte senkitől semmit. Azért írok róluk, mert valóban rendeltem tőlük és elégedett vagyok velük.

Az egyik a Plants of Distinction, a másik a Seeds of Italy.

A Plants of Distinction egy saját vetőmagokat forgalmazó angol cég, ahol rengeteg zöldség és  virágmag közül választhatunk. A magok árai valahol másfél-két font között változnak, egy-egy tasakban a normál vagy hagyományőrző (heirloom) fajokból bőséges, az F1 hibridekből 10-20 magot találhatunk. A navigáció egyszerű, a rendelés menete is (fizetés bankkártyával). A postakültség kb. 5 font, nem egetverő, de érdemes egy duci csomagot rendelni, mint hetente végiggondolni, mi kéne. Ha valaki jobban szeret egy szép katalógust böngészni, mint a netet, letöltheti a katalógusukat pdf-ben, vagy megrendelheti ingyenesen postán. Minden rendelés mellé egy ingyen ajándék tasak mag is jár (külön a virágokhoz, külön a zöldségekhez). A rendelés kipostázása nyugis stílusban zajlik, bő egy hónapot rá lehet számolni, mire bedobja a postás, különösen, ha "magrendelési főszezonban" rendelünk, vagyis érdemes november-december folyamán leadni a rendelést.

A Seeds of Italy a Franchi (ejtsd: fránki) vetőmagok online áruháza. A Franchi Észak-Olaszország egyik legrégebbi és legtekintélyesebb vetőmagtermelő családi vállalkozása, bőséges választékkal hagyományőrző és modern, eredeti olasz fajtákkal. Különösen gazdag a saláta, cikória, tök, cukkíni és paradicsom szekció, de bármely másik igazán olasz zöldség magját is megtalálhatjuk. A weboldal nem olyan könnyen navigálható mint az előbbié, inkább olyan olaszosan, kellemesen kaotikus. A magok ára itt is másfél-két font között mozog, a tasakokban rengeteg mag van (persze az F1 magok itt is kis mennyiségben). Vannak extra méretű tasakok is, kifejezetten piacra termelő kertészek számára, ezeknek igen jó az ára. A postaköltség itt is kb. 5 font, fizetés itt is bankkártyával. A rendelés itt kicsit gyorsabban megérkezik (kb. 2-3 hét)

Természetesen sok más áruház van a neten, ahol magokat lehet rendelni, én ezt a kettőt ismerem. Ha a webről rendelünk, egy dologra érdemes odafigyelni, mégpedig arra, hogy EU tagállamban lévő cégtől rendeljünk, vagy ha nem, győződjünk meg róla, hogy a cég olyan magokat árul, amik rendelkeznek az EU-ba való belépéshez szükséges igazolásokkal (ún. certifikált EK vetőmag). Ellenkező esetben az a kellemetlen meglepetés érhet minket, hogy a mag fennakad a vámon és sosem kapjuk meg.

UPDATE: egy másik webáruházról itt írok.