A napokban hallgattam a rádiót, ahol éppen arról beszélgetett a műsorvezető a vendégeivel, hogy az idén van az ENSZ biodiverzitás (a biológiai sokszínűség) éve. Ha valaki éppen nem penge az ilyen terminus technicusokban, akkor kb. arról van szó, hogy minnél több állat- és növényfaj él a földön, annál jobb nekünk.

Amikor kimentem a kiskertbe másnap reggel, eszembe is jutott, mennyire jó, hogy a természet ilyen hihetetlenül változatos. Íme, milyen nagy az Isten szeretete, hogy nem csak egy-két fajtát teremtett minden növényből. Ha az emberen múlna, azt hiszem, sokkal kevesebb faj lenne, és azok is elsősorban hasznosak lennének, mint érdekesek, izgalmasak. Olyan jó érzés volt végignézni a sokféle salátán, a színek, levelek formák varázslatos sokaságán...  Készítettem is néhány képet, hogy megmutassam, miről beszélek.

Mielőtt elkezdtem volna növényeket termeszteni a kert hátsó felében, nem igazán mélyültem el abban, hogy hogyan növekednek a növények. Gondoltam, hogy van valami rendszer az életükben, de ezt kb. arra redukáltam magamban, hogy ha meleg van és elég nedvesség, akkor nőnek, ha meg nem, akkor először elhervadnak, majd elpusztulnak. Nem igazán gondolkodtam azon hogy pl. van-e rendszer abban, hogy hogyan nőnek, hogy van-e bárminek befolyása arra, hogy mikor hoz új levelet egy növény, mikor virágzik, stb.

Amikor azonban nekikezdtem a kiskert művelésének, egyre több helyen olvastam, hogy a növények nem csak úgy saját kedvtelésüknek megfelelően nőnek (ma olyan kedvem vagy, hogy új levelet hozzak, de lehet, hogy holnap inkább virágzom egyet...), hanem pl. a Hold szerepe meghatározó egyes növények fejlődésében. Az egyik legérdekesebb dolgot Richard Dowding Biogazdálkodás c. könyvében olvastam, ahol fényképpel is bemutatta, hogy a gyökérzöldségek minden holdhónapban egy lépéssel vastagabbak lesznek. A képen egy igen látványos cékla volt felkarikázva (di Chioggia), ami azért különleges, mert fehér és piros karikák váltogatják egymást (ha megnézzük, a normál cékla is így néz ki, csak a sötétpiros és a még sötétebb piros karikákat ember legyen a talpán, aki meg tudja egymástól különböztetni). Dowding azt írta, hogy a piros karikák egy-egy holdhónapot jelölnek. Más gyökérzöldségnél is lehet figyelni erre, pl. a vöröshagyma vagy a póréhagyma minden holdhónapban egy-egy újabb réteggel vastagodik.

Ez nagyon megfogott, de nem igazán futottam össze olyan céklával, aminél látványosan be lehetne mutatni, hogy tényleg így van-e. Egészem múlt hétig, amikor sikerült ilyen "karikás" céklamagokat vennem, köztük egy zacskó di Chioggiát is.

Úgyhogy kérem szépen kísérlet indul, magokat elvetettem május 18-án, kb. októberben meglátjuk, mi az eredmény. És persze megnyugtatok mindenkit, aki most a fejét fogja, hogy "mamám, egy kretén, aki azért termel finom céklát, hogy a gyűrűket számolgassa", hogy természetesen a cél nem csak a számolgatás, hanem az evés is, mondjuk kis vajon megpárolva, kéksajtot rámorzsolva...

Nem, nem arról van szó, hogy tulajdonosváltás lenne a blognál és még csak nem is arról, hogy valamiféle őrző-védő céget kellett volna megbíznom a kiskert védelmében - bár ez utóbbira a pofátlan macskák miatt néha szükség lenne.

A szamuráj - mégpedig egyenesen a vörös szamuráj - ugyanis egy répa. Elsőre azt akartam írni, hogy sárgarépa, de ha egyszer piros...

Szóval maradjunk abban, hogy karotta, ami elsőre flancosnak tűnhet, de pl. nálunk az étteremben úgysem sárgarépafőzeléket lehet kapni délben, hanem tejszínes karottát, úgyhogy ha egy étlapon elmegy, akkor egy blogban is. A vörös szamurájjal pedig ismét csak Brüsszelben futottam össze, amikor munkám végeztével, még a gép indulása előtt benéztem a helyi barkácsáruházba. Nem éppen répamagokat akartam venni, hanem jóféle cikóriát és endíviát kerestem, de megakadt rajta a szemem és nem sok gondolkodás után bettem a kosaramba, haverjával, a krémfehér karottával egyetemben.

Kedden kerültek földbe, és ha hinni lehet a leírásnak, kb. szeptemberben derül ki, mi lett belőlük. Addig is íme egy kép, még ültetés előttről. Sacc per kb-ra az egész domboldalt be lehetett volna vetni a két csomag tartalmával (nem sajnálták), úgyhogy ha bejönnek, jövőre is megvan a készlet.

Na ez az a blogbejegyzés, amit már úgy két hónapja meg szeretnék írni, de konzervatív számítások szerint is legalább hat hete. Ennyi idő rohant el ugyanis, amióta utoljára eljutottam odáig, hogy leüljek a gép elé blogot írni. De a kiskertben is feltorlódtak a dolgok és a kert többi részét is össze kellett rakni a tavaszra, mindezt megfűszereztem azzal, hogy alaposan összetörtem magam és kb. két hétig mozogni és levegőt venni sem volt kedvem, úgyhogy sajnos a blog úszott.

De itt vagyok újra és remélem, mostantól újra folyamatos lesz a blog és ezt a bejegyzést az első szüretnek szeretném szentelni, ami még Húsvétot szeretné felidézni, egészen pontosan a Nagyszombat esti sonkavacsora előkészületét. Ugyanis a kerti manók jóvoltából pont ekkorra érte el a szedhető méretet a madársaláta, amit még a múlt év novemberében készített melegágyba vetettem el.

A kis növénykék szépen annak rendje és módja szerint ki is keltek, majd vacogó foggal töltötték el a december-március időszakot, hogy aztán hirtelen turbó fokozatba kapcsoljanak és egyenesen a sonkatálon landoljanak. Íme, így festettek még a melegágyban:

És így néztek ki miután leszedtem és megtisztítottam őket, készen arra, hogy vitaminbombaként robbanjanak:

Kérem szépen, aki azt hiszi, hogy a geek dolgok az informatikusokra jellemzőek, az téved, mert bizony akár a hobbikertész is beszerezhet néhányat.

Legutóbbi brüsszeli utazásom alatt találtam egy üzletben ezt a "hobbi tápkockakészítő" elnevezésű masinát és mivel potom 2,5 euró volt, hát megvettem, mivel már múlt évben néztem a veresi piacon, hogy a palántaárusoknak nem milliónyi pici cserépben vagy tejfölösdobozban van a sok palánta, hanem kis kockára formázott földdarabban sorakoznak egymás mellett a tálcán. Gondoltam ennyit megér, már csak kipróbálni is.

Otthon aztán neki is ugrottam egy napos délutánon a teraszon tápkockát gyártani, a recept szerint vízzel összekevertem egy nagy kupac ültetőföldet, majd elkezdtem beletömködni a masinába. Hirtelen eszembe jutottak gyermekkorom homokozós emlékei, és nem csak azért, mert két nagyobbik gyermekem ott kuncogott a hátam mögött, hogy "nézd, a papa sarazik".

Az első negatív tapasztalatok (ahogy kinyomtam a kockát, szétesett) után arra a következtetésre jutottam, hogy jobban kell tömöríteni a földet és pár perc beletanulás után már igen formás kis kockák születtek. Egy kocka kb. 4×4×6 centi lett. Az különösen tetszett, hogy a kocka tetejére egy kis mélyedés is kerül, ahova profin be lehet pottyantani egy paprika vagy paradicsom magját.

A csomagolás szerint a masina házi használatra készült és ezt le sem tagadhatta volna, mivel kb. 50 kocka legyártása után kellemesen elfáradtak az ujjaim meg a tenyerem a nyomkodástól, de ennyi elég is volt a célhoz.

Ezután következett az ültetés, majd felsorakoztak a kockák a tálcára és mentek egy napos helyre, hogy tegyék a dolgukat. Tapasztalatom az volt, hogy a magok hamarabb kikeltek a kockákban, mint a keltetőtálakban, de többet kellett őket locsolni, mert könnyebben kiszáradtak. Szerintem csak "közepes méretű", vagyis paprika, paradicsom, padlizsán méretű magoknak jó, egy nagyobb, mondjuk cukkíni magnak hamar kicsi lesz, míg a saláta vagy káposzta magoknak szerintem jobb a keltetőtál.